Szombaton kezdetét veszi az V. Nógrádifutball-ReklámPress Kispályás Szuperkupa

Az első játéknapon a balassagyarmati selejtezőn mutathatják meg magukat a meghívást kapó csapatok.

Szombaton kezdetét veszi az immáron V. alkalommal megrendezésre kerülő Nógrádifutball-ReklámPress Kispályás Szuperkupa, először a balassagyarmati selejtező keretein belül mérhetik össze tudásukat a meghívást kapó csapatok. Annak idején, még 2015-ben hat együttes részvételével zajlott le az évről-évre folyamatosan formálódó esemény, fontos megjegyezni, ezúttal még inkább változatosabbá vált a mezőny, bár a meginvitált alakulatok javát még mindig a kis- vagy nagypályás sorozatban végső elsőségig jutó társaságok alkotják, a főszervező és az esemény névadó szponzora is egyetértett abban, hogy minél inkább színesebbé kell tenni a résztvevők listáját, így olyan legénységek is meghívást kaptak, melyek vagy az előző évadban vagy a pár héttel ezelőtt lepergő őszi idényben nyújtottak kiemelkedő teljesítményt. December 14-én tehát jöhet az első játéknap, ezt követően egy héttel később Bátonyterenyén is tető alá hozunk egy kvalifikációs kört, majd december 29-én Salgótarjánban következhet a döntő. Nézzük meg a szombati csoportbeosztást!

V. Nógrádifutball-ReklámPress Kispályás Szuperkupa, balassagyarmati selejtező, 2019. december 14. (szombat):

“A” csoport (10.00): Diósjenő SE, Csibészek, Báder Team, Focifan, Fortuna SC-Kismaros.

“B” csoport (12.40): Észak Kapuja, Felsőpetény (romhányi Rotemos teremcsapat), Kétbodony SE, Szendehely FC U19, Nógrád megyei Játékvezető Válogatott.

“C” csoport (15.20): Gátohi, Unicum FC Mohora, Salgótarjáni Városháza, Tereske KSE, Szügy SE U19.

“D” csoport (18.00): Aloma Csi Pipo, T-Cad, Nőtincs SE, Patak SE, Érsekvadkert SE II.

error: Content is protected !!