Mindenki izgatottan várja a IV. Nógrádifutball-ReklámPress Kispályás Szuperkupa döntőjét

Edzők, csapatvezetők, játékosok, elismert személyiségek mondták el véleményüket a vasárnap sorra kerülő teremfoci tornánk kapcsán.

Mint ismert, vasárnap kerül sor a IV. Nógrádifutball-ReklámPress Kispályás Szuperkupa döntőjére. A salgótarjáni Városi Sportcsarnokban 8.30-as kezdéssel, egészen 18.30-ig tartó finálét megelőzően jó pár edzőt, csapatvezetőt és játékost megszólaltattunk, de a felsoroltakon kívül ismert személyiségek is elmondták véleményüket az évről-évre komolyabbá váló rendezvényünk kapcsán. Lássuk a különféle gondolatokat!

Vágó Attila, a Salgótarjáni BTC vezetőedzője: – Én minden olyan kezdeményezést jónak tartok, ami a futballal kapcsolatos! Azért is jó, mert a játékosokra nagyon hosszú, nyolchetes felkészülés vár, ez a teremtorna pedig pont beleillik abba, hogy a srácok ne nulláról kezdjék majd az alapozást! Ez a kupa egyrészről azért jó, mert együtt lesz a társaság! Tudom, hogy vérre menő meccsek lesznek, mert azért legyünk őszintén, mindig úgy van, hogy a legmagasabban jegyzett csapatot akarja mindenki megverni! A Bajnokok Ligájában a Real Madridot vagy a Barcelonát, Magyarországon a Fradit vagy a Videotont, Angliában a Manchester City-t vagy a Chelsea-t, de sorolhatnám tovább. Fel fogják szívni magukat a játékosok, egyúttal sportolnak, ráadásul megtapasztalhatják a srácok, milyen az, amikor ők az esélyesek, mert ugye mi a bajnokságban teljesen más célért küzdünk, a bennmaradásért, itt pedig most az lesz a cél, hogy megnyerjük ezt a tornát! Én mindig azt mondtam, a futsal és a teremlabdarúgás jó kiegészítése a nagypályás labdarúgásnak! Én ebben mindig partner vagyok, ráadásul jó tapasztalataim vannak erről a tornáról! Az buta dolog, ha egy edző azt mondja, nem engedi kispályán pályára lépni játékosát a szabadidejében, mert megsérülhet… Na most, ez megeshet edzés vagy futás közben is, tehát szerintem ez egy hülye dolog, amivel nem értek egyet! Jó, izgalmas, szoros mérkőzéseket várok, és nagyon bízom benne, jól fogunk szerepelni! Hozzá kell tenni, vannak teremspecialisták, mi pedig azért nagypályások vagyunk, és lesznek olyan csapatok, akik évek óta együtt játszanak, itt pedig még a kor sem számít, mert egy jól összeszokott társaság esetében nem az a döntő, hogy valaki húsz- vagy negyvenéves, mert kispályán kiegyenlítődnek a viszonyok! Azt is várom, a játékosaim igenis érezzék, nekik meg kell mutatni! Ha páváskodni fognak, aztán jönnek olyan ellenfelek, akik lerúgják őket a pályáról vagy ráteszik őket a palánkra, föl kell venni a kesztyűt! Nem szájkaratézni kell majd és mondani, én ki, meg micsoda vagyok, hanem oda kell tennie magát mindenkinek! Mindezt úgy tegyék, hogy örömmel csinálják, látszódjon, hogy szeretik a focit, örüljön a gólnak, annak, hogy kiszolgálja a társát! Köszönöm Baranyi Gábornak ezt az ötletet, hogy a holtidőben életben tartja a megyei focit ezzel az izgalmas tornával, aminek egyre nagyobb nívója van, hiszen már selejtezők is vannak, azt mondom a játékosoknak is, nagy megtiszteltetés, hogy játszhatnak ezen a kupán és részt vehetünk rajta!

Tarlósi Milán, a Salgótarjáni BTC játékosa: – Igazából én még soha sem vettem részt ezen a tornán, örülök, hogy végre sor kerül rá, az eddigi évek alatt mindig pozitívvisszajelzések voltak a színvonal kapcsán, és a csapatokat olvasva, szerintem ezzel most sem lesz gond! Annak kifejezetten örülök, hogy a döntő itt lesz Salgótarjánban, mivel elég nagy a csarnok, és remélhetőleg szép számban kilátogatnak a fociszerető emberek! Kíváncsi leszek a csapatra, mert kispályán még nem volt együtt a brigád, de azért bízom benne, jó eredményt érünk el, és természetesen, mint mindenki, mi is szeretnénk megnyerni a tornát!

Tarlósi Patrik, a Salgótarjáni BTC játékosa: – Még nem sikerült ezen a színvonalas tornán részt vennem, de nagyon sok jót hallottam róla, kiváló nagy- és kispályás csapatok csaphatnak össze. Külön jó dolognak tartom, hogy a meccsek a salgótarjáni sportcsarnokban lesznek lebonyolítva, hiszen sokkal több focifanatikus fér el a helyszínen. Azt, hogy milyen helyezést tudunk elérni, megtippelni sem tudom, hiszen az előbb is említettem, itt már nincsen rossz csapat, szoros meccsekre számítok, de persze szeretnénk minél jobb helyen végezni.

Szalánszki Gergő, a címvédő Ördögvilla FC kapitánya, az NB II-es Gyirmót játékosa: – Nagyon színvonalas volt a tavalyi torna, nagyon boldogok voltunk, amikor sikerült megnyernünk, ugyanis rengeteg erős ellenfelet kellett magunk mögé utasítanunk. Várjuk az idei kupát, számunkra viszonylag új terepen kell bizonyítanunk, egy igazán erős csoportban, de minden tőlünk telhetőt meg fogunk tenni annak érdekében, hogy megvédjük címünket. A ‘gyarmati teremtorna már elkezdődött, ez nekünk nagy segítség, kicsit tudtunk kispályán mozogni, megszokni a talajt, úgyhogy úgy érzem, készen állunk a megmérettetésre!

Deme Donát, a címvédő Ördögvilla FC hálóőre, az előző Szuperkupa legjobb kapusa:Mindent beleadtunk a tavalyi tornán és nagyon jó helyezést akartunk elérni, ami sikerült is! Én is mindent beleadtam és a legjobb akartam lenni, ami összejött, talán három gólt kaptunk az egész torna alatt, aminek nagyon örülök. Szerintem nagyon színvonalasak ezek a tornák, nekem az előző is nagyon tetszett és a csapatnak is. Véleményem szerint, ismét megkaptuk a legnehezebb csoportot, de tovább szeretnénk jutni, aztán idén is megpróbálunk minél jobb helyezést elérni!

Boros Balázs, a Balu Team csapatvezetője: –  A mi csapatunk egy nagyon jó baráti társaság, ami már több éve alakult és nagyszerű hangulat van a srácok között pályán és azon kívül is. Mi már olyanok vagyunk, mint egy nagy család. Rengeteg kis Baráti Kupán szerepeltünk már, ahol összességében jó eredményeket értünk el. Úgy gondolom, a selejtező után teljesen megérdemelten jutottunk be a vasárnapi döntőbe. Célunk a csoport megnyerése volt. Mindent beleadtunk és közös erővel diadalmaskodtunk. Nagyon jó ötletnek tartom ezt a tornát, minden csapat szeretne bizonyítani, amely bejut erre a kupára. Nagyon erős a mezőny, hatalmas küzdelmek lesznek. Vasárnap szeretnénk minnél jobb eredményt elérni. Mindenkinek sportszerű és sérülésmentes tornát kívánunk! Hajrá Balu Team!

Pistyúr Dávid, a Csibészek játékosa, a Balassagyarmati VSE fiatalja: – A tavalyi győzelemnek köszönhetően, idén nem csak az első osztályt várhattuk, hanem a Szuperkupát is, ami a megyénkben a legmagasabb színvonalú kispályás torna. A selejtezőn két meccset kellett játszanunk, mivel a negyedik csapat nem jelent meg, de a papírforma szerint sikerült csoportelsőként továbbjutni. Nagyon örülünk és várjuk, hogy részt vegyünk ezen a rangos tornán, ahol már tényleg a legerősebb csapatok ellen játszhatunk. Úgy gondolom, a csoportunkban bármi megtörténhet, bízok benne, hogy sikerül helytállnunk és minél tovább tudunk menetelni, amiért mindent meg fogunk tenni. A többi csapatnak sok sikert és sportszerű játékot kívánok!

Babják János, az S-Metal csapatvezetője: Mi eddig mind a négy tornán részt vettünk csapatunkkal, ráadásul zömében ugyanazzal a kerettel, kisebb-nagyobb sikerekkel! Kijelenthetem: évről-évre, egyre színvonalasabb tornákon lehettünk jelen. Emlékszem még az első rendezvényre, honnan indult, s hová fejlődött mára! Minden körülmény adott egy fantasztikus naphoz! Ha sikeresen lebonyolódik – (miért ne) – igen magasra lett téve a léc, amit nehéz lesz majd “űberelni!” Tisztes helytállást várok a csapatunktól, remélem, sokáig tudunk menetelni, bár ez nehéz lesz, mivel sok a sérültünk, sokan hiányoznak a keretből. Köszönjük a meghívást, gratulálok a rendezvény szervezőinek, elsősorban Baranyi Gábornak! A nézőknek jó szórakozást, a játékosoknak jó játékot, és mindenkinek békés, boldog karácsonyt kívánok! És nem mellékesen: Hajrá S-Metal, hajrá “mindenki”!

Tóth Zsolt, az S-Metal játékosa: – Az a véleményem, szuper ötlet ez a torna! Magas színvonalú kupáról van szó, nagyon örülök, hogy részt vehetek rajta. Két csapatban is érdekelt vagyok, de csak az S-Metal színeiben lépek pályára. Szerencsés helyzetben lehetek, mert tavaly is a döntőig jutottunk, ahol gólt is szereztem, de sajnos az Ördögvilla FC játékosai jobbnak bizonyultak azon az összecsapáson. Nekem nagy öröm ilyen labdarúgók ellen és közöt focizni. A mostani Nógrádifutball-ReklámPress Kispályás Szuperkupa szerintem az eddigi legjobb rendezésű és színvonalú torna! Kívánok sérülésmentes, élvezetes focit minden indulónak, a nézőknek pedig jó meccsnézést! Ez a kép a tavalyi döntő után készült, ezzel kívánnék minél előbbi visszatérést Bonivárt Eriknek! Hajrá S-Metal! Hajrá Mátraterenye!

Oláh Ádám, az S-Metal és a Karancslapujtő SE játékosa: – Színvonalas meccsekre számítok, hisz ez egy nagyon erős torna. Két helyen is pályára fogok lépni és mindkettő ugyanannyira fontos számomra. Nagyon bízom benne, hogy minkét csapatommal minél tovább tudunk jutni, és végül csak a döntőben kell választanom, hogy melyik együttesemet segítsem a cím megszerzésében. Sok sikert kívánok minden résztvevőnek és külön a Csibészeknek! Hajrá ‘Lapujtő és hajrá S-Metal!

Varga Balázs, a Balassagyarmati VSE vezetőedzője: – A megye legjobb csapatai között szerepelni mindig megtiszteltetés és egyben motiváló is. A remekül szervezett és nívós labdarúgótornán szeretnénk majd minél jobb eredményt elérni. Faramuci helyzetbe kerültünk, hiszen az Ördögvilla FC és a Csibészek csapatában a mi játékosaink is szerepelnek. Az oda-visszajátszás lehetősége segítséget adhat, de úgy döntöttem, nem szedem szét a csapatukat. Ha esetleg sérüléses problémánk adódik, akkor élünk a lehetőséggel, illetve ha valamelyik csapat kiesik, akkor csatlakoznak majd hozzánk a saját játékosaink. De lényegében lehetőséget kapnak az ügyes fiatalok és egy-két rutinos róka, akik biztos vagyok benne, hogy mindent meg fognak tenni a lehető legjobb eredmény eléréséért.

Szenográdi Péter, az Érsekvadkert SE játékos-edzője: – Nagyon jó kezdeményezésnek tartom a tornát, ahol remek csapatok mérhetik össze erejüket. Az már látszodott a selejtezőkön is, hogy szinvonalas mérkőzések várhatóak, bármelyik csapat esélyes a végső győzelemre. Mint mindenki, mi is várjuk a vasárnapot, készülünk, és ha már ott vagyunk, próbálunk minél jobban szerepelni.

dr. Mátyás Mátyás, a Bátonyterenyei TC egyesületi elnöke: – Nagyon örülök, hogy egyesületem részt vehet a megye legnagyobb kispályás futballtornáján. A selejtezőkön jó csapatokkal mértük meg tudásunkat, helyenként tetszetős játékkal, veretlenül nyertük csoportunkat. Fiatal csapatunk nagyon várja már a december 23-ai döntőt! Meg szeretném köszönni a Nógrádifutball.hu-nak az egész éves tevékenységet, gratulálok a torna szervezéséhez. Minden futballszerető embernek áldott karácsonyt és boldog új évet kívánok!

Forgó Péter, a Bátonyterenyei TC vezetőedzője, a SZÉF ÁFC játékosa: – Nagyon örülök ennek a kezdeményezésnek! Nógrád megyében nagyon népszerű a kispályás futball, amit bizonyít a számos terembajnokság, akár Balassagyarmaton, Bátonyterenyén vagy Salgótarjánban, sok néző jár ki és a résztvevők is szeretik. Én magam a bátonyi eseményeket követem, ahol nagyon színvonalas tornák zajlanak most már évek óta. A vasárnapi Szuperkupa selejtezőin is bebizonyosodott, mennyire szeretik ezt a játékot az emberek, hiszen számos néző látogatott ki, nagyon jó színvonalú meccseket láthattak, és ezt várom a ‘tarjáni döntőtől is! Mindkét jelenlévő csapatom amatőr és magasabb osztályban szereplő ellenfelekkel fog találkozni. A Bátonyterenyével egy fiatal gárdával megyünk, az idősebbek otthon maradnak, a srácoktól azt várom, hogy megszorítsuk a két megye egyes riválist, melyekkel a sors összehozott minket. A SZÉF ÁFC (ÁFÉSZ) egy kispályás-specialista csapat, igaz, öregebb játékosok vagyunk, de szerintem meg fogjuk tudni nehezíteni a fiatalok dolgát!

Fodor Dániel, a Bakos Vill csapatvezetője: Nem a legjobb előjelekkel várjuk a tornát, egy elég komoly sérüléshullám sújtja a csapatot, pedig nagyon készültünk a megye legszínvonalasabb kispályás tornájára. Megpróbáljuk a maximumot nyújtani a remélhetőleg szépszámú közönség előtt!

Zsély Benedek (Felsőtárkány SC, Heves Megyei I. osztály), a Bakos Vill játékosa:  Az előző évek során sajnos nem sikerült részt vennem ezen a tornán, de nagyon örülök neki, hogy a csapatunkkal kvalifikalni tudtuk magunkat és meg tudjuk méretni a tudásunkat a megye kimagasló játékerőt képviselő csapatai ellen. Az köztudott, hogy nagy várakozás övezi ezt a tornát, külön pozitívum, hogy a salgótarjáni Városi Sportcsarnokban kerül megrendezésre, és remélem, hogy sokan ellátogatnak erre a magas színvonalú eseményre. Úgy gondolom, erős csoportba kerültünk, ahol bárki meglepetést okozhat a másiknak. Bízok a csapatban és remélem, minden akadályt sikeresen leküzdünk a végső győzelem érdekében. Mindenkinek sok sikert és sérülésmentes játékot kívánok! Hajrá Bakos Vill!

Dénes György, a Bánk SE játékosa: – Parádés dolog egy ilyen tornára meghívást kapni! Kiváló csapatok, remeknek tűnő rendezés. Szóval minden adott egy remek kupához. De, ezeken kívül, nekünk nagyon nehéz volt összeszedni egy nappal az ünnepek előtt az embereket, “hiszen mindenki elfoglalt”. Viszont úgy gondolom, akik jönnek, maximálisan bánki győzelemre törnek és mindent megtesznek a lehető legjobb eredményért!

Bozó Patrik, a Karancslapujtő SE játékosa: – A selejtezőről annyit, hogy a lehető legnehezebb csoportba kerültünk. A Turbó Autósbolt, valamint az Egynullaegy is komoly erőt képviselt, remek játékosok alkotják a keretüket. Az utolsó mérkőzésen nyernünk kellett utóbbi rivális ellen, a döntetlen nem volt elég. Külön öröm, hogy az én gólommal sikerült győznünk és bejutnunk a vasárnapi döntőbe! A védelmünkről mindent elmond, hogy három mérkőzésen nulla kapott góllal hoztuk le a meccseket. Nagyon rangosnak tartom ezt a tornát, szerintem nem mindennapi teljesítmény ott lenni Nógrád megye tizenhat legjobb kis- és nagypályás csapata között. A múltkori kerethez képest elvileg két emberrel erősödünk. A csoportból mindenképpen szeretnénk továbbjutni, de a Bakos Vill az egyik favorit, a Bánk nem hiába nyerte magasan a nyugati megye kettőt, valamint a ‘Lapujtő-Berkenye mérkőzés mindig rangadó. Nem terveznk előre, mindig az adott találkozó számít. Megteszünk mindent! Hajrá ‘Lapujtő!

Sági Bence, a Berkenye SE játékosa: – Először is, köszönöm szépen a felkérést. Nagyon szerettem az Észak Kapujában játszani, a mai napig rendkívül jó játékosok alkotják a keretet, de az élet úgy hozta, hogy más csapatban kell most helytállnom. Egy jó kis foci bármikor beilleszthető a mindennapjaimba, így örülök, hogy ismét részt vehetek ezen a magas színvonalú tornán. Számomra azért is különleges, mert ilyenkor találkozom ilyan ismerősökkel, akiket nagyon kedvelek, de ritkán látjuk egymást. Erős csoprotban vagyunk a Berkenyével, de ha azt a focit játsszuk, amit tudunk, akkor méltó ellenfelei leszünk a többieknek! Bízom benne, hogy mindneki sérülésmentesen tud hazamenni a családjához! Kellemes ünnepeket kívánok!

Szita Levente, az Aloma Csi Pipo kapitánya: – A balassagyarmati kispályás szezonkezdésnél a Csibészek csapata levette rólunk az igen nehéz mellényt, amivel pályára léptünk ellenük. A pofon után megráztuk magunkat és azóta újra fegyelmezetten, nagy odafigyeléssel tudjuk hozni meccseinket, még ha a játék néha-néha döcögős is. Egyelőre nem értünk fel tavalyi formánkhoz, de jó úton haladunk. Szombaton még a balassagyarmati kupán az Update Low Carb ellen kell jól szerepelünk, ahol rendezhetjük sorainkat és felvehetjük azt a játékstílust, amiben vasárnap kell játszanunk. Nagy megtiszteltetésként éljük meg azt, hogy részt vehetünk ezen a Kispályás Szuperkupán. Tudjuk, hogy hozzánk hasonló kaliberű csapatok alkotják a mezőnyt, ezért nagyon oda kell majd tenni magunkat minden meccsen, az első perctől az utolsóig, és ez így is lesz. Továbbá reméljük, minél többen kilátogatnak a mérkőzésekre és szép nézőszám mellett tudunk színvonalas meccseket játszani a vasárnapi napon.

Romhányi Tamás, a Mátraterenye SE játékos-edzője: Már nagyon várják a játékosaim és én is a vasárnapi tornát. Remek csapatok és rengeteg jó játékos lesz ott ezen a nem mindennapi sporteseményen. Mind a négy csoport nehéznek tűnik. Legutóbb az MTSE az előkelő 3. helyen végzett. Bízom benne, hogy most is szép eredményt tudunk majd elérni. Eddig is sok embert érdekelt ez a torna, és úgy gondolom, most, hogy bekerült egy nagyobb csarnokba, szép számú nézőközönség előtt feszülhetnek egymásnak a csapatok.

Bujtár Tamás, a Mátraterenye SE játékosa, az előző Szuperkupa legjobb mezőnyjátékosa: – Elsősorban, szeretném megköszönni a legjobb játékosnak járó címet! Úgy gondolom, tavaly nagyon szép helyezést értünk el a mátraterenyei csapattal. Nehéz csoportból sikerült továbbjutnunk, több nagypályás csapatot is megleptünk, például az akkor NB III-ban szereplő somosi csapat elleni brozmeccsen 2:2-es döntetlent játszottunk, ahol kétszer is sikerült a kapuba találnom, majd hetesekkel megnyertük a mérkozést, így a 3. helyen végeztünk! Nagyon színvonalasnak tartom ezt a tornát, remek csapatok küzdenek meg egymással a végső győzelemért. Úgy gondolom, ez most sem lesz masként. Nagyon örülünk, hogy újra részt vehetünk ezen a tornán, és remélem, idén is szép eredményt érünk el! Folyamatosan játszunk edzőmeccseket, és hétvégente járunk egy téli teremtornára is. Megprobálunk mindent megtenni a siker érdekében, hiszen a cél, a győzelem! Hiszek a csapat egységében, úgy gondolom, jó esélyekkel indulunk. A nezőknek jó szurkolást, a játékosoknak sportszerű és sérülésmentes játékot kívánok!

Gyetvai László, a SZÉF ÁFC csapatvezetője: – Nagyon örülünk, hogy meghívást kaptunk erre a programra! Készülünk, hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem így van, és csak beesünk… Szeretnénk jó eredményt elérni, attól függetlenül, hogy a miénk egy idős, koros csapat. De azért, ha már egyszer elmegyünk, márpedig jelen leszünk, akkor minél jobb helyen zárnánk, a csoportból egyértelműen tovább szeretnénk jutni!

Oláh Tibor, a Mohora SE játékosa: – Először is, gratulálok a selejtező megszervezéséhez, nagyon jó volt! Remekül éreztük magunkat! Nagyon örültünk, hogy tovább tudtunk jutni, pedig elég nehéz csoportban voltunk, de végül is sikerült bekerülnünk a salgótarjáni döntőbe, ahová nagyon sok szeretettel megyünk! Reméljük, ott is jó eredményt fogunk elérni! Én a kispályás játékban nőttem fel, az öregeinktől tanultuk ezt az egész teremfocit, nekem pedig nagy kedvemcem, technikailag és taktikailag is nagyon jól érzem magam, itt már tényleg ügyesség kell a futballhoz. Null-null volt a selejtezős mérkőzésünk, amikor kaptam egy felpasszt. Egy nálam sokkal nagyobb darab ember fogott, folymatosan lökdösött, úgy vettem észre, nem biztos, hogy le fogok tudni róla fordulni, ahogy az sem, hogy oldalt érkeznek a társaim, így úgy gondoltam, átveszem a labdát és megpróbálom egy ollózó mozdulattal elrúgni, ami hála istennek, sikerült és nagyon szép gólt rúgtam. A mai napig mondják a csapattársaim és több fiatal, idősebb játékos is, hogy nagyon szép találatot szereztem. Ismét erős csoportba kerültünk, a tavalyi balassagyarmati kispályás bajnokcsapattal, a megye egyes Mátraterenye sem lesz egyszerű, illetve nem tudom, a salgótarjáni SZÉF ÁFC milyen erőt képvisel. Az első kettő jut tovább, amibe nagyon szeretnénk bekerülni, de ha netaláltán nem sikerül, nekünk már az is nagyon nagy élmény és lehetőség volt, hogy ide eljuthattunk, mert mi még sosem játszottunk ebben a formában együtt kispályán, ez volt az első ilyen összejövetelünk, aztán reménykedünk benne, el tudunk érni valamilyen szép eredményt vasárnap! Nekünk már az is maga lenne a mennyország, ha továbbjutnánk a csoportból! Nagyon készülünk, a múltkor három-négy emberünk a munkanap miatt nem tudott jönni, most viszont kompletten megyünk!

Répás Béla, az SBTC legendás játékosa, az MLSZ Nógrád Megyei Igazgatóság társadalmi elnökségének elnöke: – Amikor még aktív futballista voltam, a városban szinte nem is működött a kispályás foci, de pályafutásom befejezése után, az öregfiúknál volt csapata az SBTC-nek és a Nógrádi Szénbányásznak is a téli teremtornákon. Annak idején, a vidéken először felépített miskolci sportcsarnokban is játszottunk, kezdetben válogatott csapatok részvételével, majd külföldiekkel és NB I-es csapatokkal. Az SBTC-vel mi is többször részt vettünk ezen a rendezvényen, a legjobb eredményünk pedig az volt, amikor a Fradival játszhattuk a döntőt és végül ezüstéremmel büszkélkedhettünk. Imádtam, nagyon szerettünk ilyen formában játszani! Van aki, nem szereti, ha játszanak a játékosai, de én azt mondom, amennyi különbség van a nagy-, a kispályás foci és a futsal között, lehet hozadéka is, betanult elemek vagy képességfejlesztés által, a szűkített területen rövid idő alatt meghozott döntést később nagypályán is tudhatják kamatoztatni. Tehát én mindenképpen nagyon hasznosnak tartom a kispályás focit! Egyben remeknek tartom ezt az ötletet, karácsony előtt igazi futballünnep lehet ez a rendezvény! Reméljük, lesznek olyan jó mérkőzések, amik ajándékok lesznek az érdeklődőknek! Én csak azt tudom mondani a főszervezőnek, csinálja, dicséret, köszönet érte, hogy foglalkozik ilyen esemény megszervezésével és ilyen lehetőséget biztosít a csapatoknak! Az lenne a lényeg, hogy a szép és jó foci, a szenvedélyes győzni akarás mellett végig sportszerű keretek között, kulturált játékkal rukkoljanak elő a csapatok. Szerintem ebben az esetben töltené be a funkcióját ez a torna! Én reggeltől jelen leszek, majd gyorsan hazamegyek ebédelni, aztán ismét visszatérek megtekinteni a mérkőzéseket!

Sisa Tibor, az MLSZ edzőképzésének igazgatóhelyettese, a Jira-panel tagja: – Szerintem nagyon fontos, a ladarúgás, teremben való játéka! Mikor az ember futballista volt, az edzők mindig féltek attól, hogy kispályán is fociznak a játékosok, mi viszont labdarúgók nagyon szerettünk! Például, amikor Szlovákiában voltam edző, a játékosok a téli szünetben jégkorongoztak! Eleinte ettől kivert a víz, aztán rájöttem, ez fantasztikusan jó dolog és még támogattam is. Úgy gondolom, ez egy nagyon fontos kezdeményezés a Nógrád megyei amatőr labdarúgás terén, de ha a profikat nézzük, szerintem ők is ugyanúgy szeretik ezt a játékot űzni! A focisták a téli időszakban is szeretnének játszani, így kifejezetten jó dolog, hogy bevonulhatnak a terembe, ráadásul versenyt is csinálhatnak belőle. Tudjuk, nagyon sokan szeretik rúgni a bőrt, de azzal is tisztában vagyunk, versenyezni is, tehát, ha valaki elmegy egy mérkőzésre, győzni szeretne! Ez hozzátartozik az emberi természethez, ezzel pedig szerintem egyáltalán nincs baj, ez a torna ezt a célt is szolgálja, hogy eldőljön, ki az, aki a legjobb teremben, és ki az, akinek még esetleg jövőre egy kicsit erősödnie kell. Persze minden csapatnak mások lesznek a célkitűzései, amit ha elér, tökéletesen elégedett lesz. De ha valaki alulmaradt, azt is mondhatja, mozgott egy jót, és láthatja, még hová fejlődhet. Úgy érzem, ebben a rendezvényben jelen van a futball népszerűsítése, közösségalkotó ereje, ebből a szempontból is nagyon lényeges ez a kezdeményezés, aminek szerintem előbb-utóbb több utánzója is lesz, mint ahogy azért már az ország más helyein is látszik ilyen jellegű terembajnokság ötlete.

Nagy-Majdon József, Bátonyterenye Város polgármestere: – Nagyon örülök ennek a kezdeményezésnek, bár tudom, nem első alkalommal kerül rá sor. Ez egy nagyon jó esemény a téli szünet idején, hiszen összehozza a megye labdarúgását. Csak támogatni tudom! Igaz, a nagypályához képest, kicsit más technikát igényel, de úgy vélem, a nagypályán lehet kamatoztatni a kis méretű játéktéren szerzett tapasztalatokat, már csak azért is, hiszen itt gondolkodásban sokkal gyorsabb a labda, a játék, ami mindenkinek a javára válik. Ezért sajnálom azt, hogy bizonyos megyei klubok eltiltják a téli teremlabdarúgó tornáktól az igazolt játékosaikat, hiszen a télvíz idején, amikor szünet van a focisták számára, nagyon jó lehetőség lehetne a tavaszi idény előtt arra, hogy bele tudjanak lendülni vagy pedig ne menjenek ki a formából! Már csak e szempontból is nagyon jó kezdeményezésnek tartom ezt a tornát, összehozza Kelet- és Nyugat-Nógrádot, egy nagy központi döntőben mérhetik össze tudásukat a kis- és nagypályás csapatok. Ez nem csupán egy sportesemény, hanem ténylegesen összehozza a futballtársadalmat, a fiatalokat, akik láthatják azt, mégis mennyien szeretik ezt a sportágat! Én csak támogatni tudom és örülni ennek a rendezvénynek, és hát, engedjék meg, hogy picikét saját magam felé is húzzon a szívem, a hétvégétől azt várom, hogy győz a Bátonyterenye! Hajrá Bátonyterenye, hajrá BTC!

Dániel Zoltán, Salgótarján Megyei Jogú Város alpolgármestere, a Mátraterenye igazolt labdarúgója: – Nagyon örülünk, hogy idén Salgótarjánban kerül megrendezésre a Nógrádifutball-ReklámPress Szuperkupa döntője! Minden évben sikerül emelni a torna színvonalán, a Városi Sportcsarnokban történő lebonyolításnak köszönhetően ez ezúttal sem lesz másképpen! Karácsony előtt egy nappal remek programnak ígérkezik a gála, remélem, nagyon sok Nógrád megyei focibarát látogat majd ki az eseményre. Sajnos játékosként nem tudom erősíteni a Mátraterenyét – mint ahogy szinte az egész őszi szezont ki kellett hagynom -, de a lelátón mindenképpen ott leszek!

error: Content is protected !!