Küzdelmes fordulót hoztak tető alá a megye három közép csoportjában

Egy félidő alatt döntött a Nógrádsipek, sokgólos remi született Ipolytarnócon, parádés diadalt aratott a Ludányhalászi, nem hibázott az Ipolyszög, először örülhetett a Romhány, őrölt csatában nyert a Hont.

Az előző hétvégén a negyedik körrel folytatódott a megye három közép csoportjának soros idénye. Az aktuális találkozókon a meccs hajrájára kiengedő Nógrádsipek két vállra fektette a kis híján talpra álló Günter LSE-t, nem bírt el egymással az izgalmas döntetlenben érdekelt Ipolytarnóc és a Szátok kalapemelést érdemlő sikert ért el a Kétbodonnyal elbánó Ludányhalászi, az Ipolyszög hozta a kötelezőt Csitáron, a szezonban első alkalommal örvendő Romhány könnyedén vette be Nógrádmarcalt, a szintén először örvendő Hont pedig őrült viaskodásban gyűrte le a Borsosberényt. Nézzük meg a meccsek részleteit és az edzők véleményeit.

Megyei III. osztály, Közép-csoport, 4. forduló:

Günter LSE-Doboskút-Nógrádsipek 2-3 (0-3)

Helyszín: Szügy. Vezette: Szemesi Zs. (Babcsán Zs.)

Günter LSE: Antalics – Seres M., Seres Á., Varga R. (Révész, 47.), Petényi – Csonka (Strihó, 70.), Laczkó (Mátyás J., 47.), Magos, Marsicki – Tácsik, Gáspár R. Edző: Korbely Attila.

Doboskút-Nógrádsipek: Csampa – Végh F. (Oláh B., 60.), Németh G., Hegedűs (Végh P., 83.), Csernák Cs. – Csernák Sz., Percze, Varga F. (Lenner, 89.), Galcsik – Balázs K., Horváth R. (Ádám R., 70.). Edző: Csordás Tibor.

Sárga lap: Petényi, ill. Percze

Gól: Magos (73.), Mátyás J. (87.), ill. Végh F. (26.), Balázs K. (28.), Galcsik (42.)

Jók: Magos, Révész, Mátyás J., ill. az egész csapat

Korbely Attila: – Nem szoktam a játékvezetőkkel foglalkozni, de amit a “játékvezető” produkált az nevetséges és kritikán aluli, olyan szinten volt a mérkőzést végeredményét befolyásoló hibája, hogy ez még megye három szinten is tűrhetetlen… Nem beszélve arról, hogy a digitális jegyzőkönyvnél is fogalma sem volt a teendőiről! A partjelző rendszeresen beintette azokat a szabálytalanságokat, amit a “játékvezető” valamilyen okból kifolyólag nem vett észre a meccs folyamán, és még a nézők is röhögtek rajta, hogy ilyen megtörténhet. Mindezek mellett, az első félidőt végigaludtuk, a vendégek ezt kihasználták és rúgtak két gólt, plusz szereztünk egy öngólt. Szünetben cseréltünk, meg is változott a játék képe, sikerült két találatot elérnünk, de sajnos későn kaptuk észbe, hiába nyomtunk a második félidőben, sajnos nem sikerült egyenlíteni! A ‘Sipek győzelme megérdemelt volt, a helyzeteik töredékét rúgták be, ha pontosabbak, akár kétszámjegyű is lehetett volna a végeredmény! De remélem, megtanultuk a mai napon, hogy egy találkozón kilencven percet kell koncentrálni, odafigyelni, és akkor nem kell az egész mérkőzésen az eredmény után szaladni, plusz nem elég csak a második játékrészben futballozni, mert olyan tetemes hátrányt hoztunk össze, ami sajnos megpecsételte a sorsunkat! Kiemelném a három cserét, akik lendületet, szint és gólokat hoztak a játékba.

Csordás Tibor: – Gratulálok a csapatnak a győzelemhez, egy sportszerű mérkőzésen, kiváló pályán, jó ellenfél ellen, nagyon sok helyzetet dolgoztunk ki, aminek csak egy részét értékesítettük, ezért a meccs vége felé egy kicsit izgulnunk kellett, de így is megérdemeltük a sikert.


Ipolytarnóc-Érsekvadkert II 3-3 (1-2)

Vezette: Makovinyi R.

Ipolytarnóc: László V. – Gál G., Gál Á., Dienes, Bába – Tőrincsi, Tótok (Gál I., 77.), Kiss Sz., Szőrös (Kulcsár, 70.) – Ruzsinszki, Bolyós B. Játékos-edző: Bolyós Gergő.

Érsekvadkert II: Partos – Varga V., Pálfi, Szabó L., Pádár (Gulyás, 71.) – Loksa, Gubik, Bihari, Pribelszki (Previz, 61.) – Hugyecz (Hustyava, 14.), Medvik. Játékos-edző: Gubik Ákos.

Sárga lap: Gál Á., Gál I., ill. Pribelszki, Gubik

Piros lap: Gál G. (89., Ipolytarnóc)

Gól: Gál Á. (39.), Kiss Sz. (56.), Pádár (66., öngól), ill. Bihari (2., 53.), Medvik (29.)

Jók: senki, ill. Pálfi, Bihari

Bolyós Gergő: Eseménydús mérkőzésen vagyunk túl. A találkozó egészét tekintve a vereség és a győzelem is benne volt a pakliban. Ellenfelünk remekül kontrázott, mondhatom, hogy két gólt is így értek el, pedig erre külön kitértünk a meccs előtt az öltözőben. Kiemelni senkit sem szeretnék, mert csapatként kerültünk kétgólos hátrányba, majd csapatként álltunk talpra és küzdöttünk a pontért, pontokért. Abban biztos vagyok, hogy a ‘Vadkert II idén meghatározó csapata lesz a bajnokságnak.

Gubik Ákos: – Paprikás meccset játszottunk, férfias, kemény küzdelem volt. Megszereztük a vezetést, már három-egyre is elmentünk, aztán ismét bekövetkezett egy kisebb holtpont, az ellenfél pedig magára talált, tudott egyenlíteni. Szerintem kétgólos előnyünkből, beleszólt a mérkőzés alakulásába a bíró, nem volt a helyzet magaslatán, de aztán három-hármas állásnál mindkét fél részére fújt már össze-vissza, de szerintem a hazaiak is ezt fogják nyilatkozni. Jól játszottunk, meg nem is. Örülünk, hogy egy pontot el tudtunk hozni Ipolytarnócról, mert ott nem sokan képesek nyerni. További sok sikert kívánok az ellenfélnek, aztán majd találkozunk nálunk.


Ludányhalászi-Kétbodony 4-3 (2-1)

Vezette: Makovinyi Z.

Ludányhalászi: Priska – Dűz, Végh M. (Puszta, 55.), Mosó, Bene (Demus, 69.) – Végh T., Pityi, Urbán R., Baranyi D. – Erki, Szeles L. Játékos-edző: Végh Tamás.

Kétbodony: Kovács J. – Remák, Majoros, Filiczki, Szorcsik – Kovács R., Simon G., Németh (Péter N., 69.), Lichy (Hanzel, 82.) – Bartyik, Tomis. Edző: Baráth Péter.

Sárga lap: Lichy

Gól: Baranyi D. (11.), Urbán R. (22., 62.), Pityi (89.), ill. Kovács R. (19.), Filiczki (47.), Lichy (51.)

Jók: az egész csapat, ill. senki

Végh Tamás: A realitások és a megérzések nem mindig jönnek be. Ahogy a honlap is írta, a nagy számok törvénye szerint sikerült nyernünk (ez a győzelem már az első forduló óta érett). Egy sportszerű, fordulatokban gazdag mérkőzésen tudtuk kiharcolni a három pontot. A csapatom minden erővel küzdött a sikerért, és sikerült is nyerni. Kiemelném a duplázni tudó Urbán Richárdot, aki támadásban és védekezésben is nagyon sokat tett a csapatért. Bízom benne, hogy megtartjuk a lendületet, és hogy nem csak egy győzelemmel virítunk majd a tabella végén. További sok sikert kívánok a kétbodonyi csapatnak.

Baráth Péter: – Az első tizenöt percben megilletődötten focizott a hazai csapat, nem is akart átjönni a mi térfelünkre. Aztán volt egy előrevágott labdájuk, amiből rúgtak egy gólt, majd onnantól kezdve feltüzelődtek. Még a szünet előtt sikerült egyenlítenünk, de gyorsan megszerezték újra a vezetést. A szünetben megbeszéltek, komolyabban kellene venni a mérkőzést. A második játékrész elején tíz perc alatt fordítottunk, de az utolsó tíz percben fölénk kerekedett a Ludányhalászi, amihez gratulálunk nekik és további sok sikert kívánunk.

Csitár-Ipolyszög 1-3 (1-2)

Vezette: Menczel J.

Csitár: Széles B. – Valah, Baráz, Bozány, Tóth G. (Imre D., 46.) – Csernyik Á., Oláh D., Bangó B. (Csernyik P., 80.), Péter K. (Keresztúri, 78.) – Bangó N., Gál (Szolik, 60.). Játékos-edző: Csernyik Péter.

Ipolyszög: Ivanics – Molnár (Maglódi, 46.), Tóth J. (Szemesi, 46.), Baráth, Keresztes – Tóth G., Bognár (Sági, 46.), id. Trepinszki Sz., Kovács I. (Szilágyi, 80.) – Takács (Jakus, 80.), ifj. Trepinszki Sz. Játékos-edző: Takács Gergely

Gól: Bangó B. (39.), ill. Takács G. (23.), Bognár (34.), Kovács I. (52.)

Jók: senki, ill. id.Trepinszki Sz., ifj. Trepinszki Sz., Kovács I., Tóth G., Baráth

Csernyik Péter: – Gyenge helyzetkihasználás, három potyagól, így megérdemelt vendégsiker.

Takács Gergely:Nagyon sportszerű mérkőzést játszottunk a csitári barátainkkal, győzelmünk nem volt kérdéses. Középpályásaink jól szervezték a játékot, nem hagytak teret a hazaiaknak. A második játékrészben szinte csak mi támadtunk, nem forgott veszélyben a kapunk. Megyünk tovább a megkezdett úton, meglátjuk, mi sül ki belőle.


Nógrádmarcal-Romhány 1-5 (0-1)

Vezette: Szakal T. (Csillik L.)

Nógrádmarcal: Varga Cs. – Bangó G., Major, Tolnai, Cservenák – Tamás P., Nagy I., Farkas, Reznyik (Strobl, 46.) – Gönczi (Petői, 65.), Ábrahám Á. Edző: Oláh Zoltán.

Romhány: Faludi – Hornyák, Stvorecz (Hevesi, 86.), Berta, Majer – Mudroncsik, Nagy B., Molnár (Horváth G., 66.), Farkas – Nagy S., Tóth F. Játékos-edző: Seres István.

Sárga lap: Gönczi, Farkas, ill. Berta

Piros lap: Nagy I. (42., Nógrádmarcal)

Gól: Bangó (78.), ill. Mudroncsik (43., 60.), Nagy B. (66.), Horváth G. (78.), Tóth F. (86.)

Jók: senki, ill. az egész csapat

Oláh Zoltán: – Nagyon rosszul játszottunk, ráadásul a negyvenedik perctől tíz emberrel maradtunk. Megérdemeltük a vereséget.

Seres István:Nagyon vártuk, hogy pályára léphessünk és javíthassunk. Sajnos az alacsony létszámunk miatt most is kevesen utaztunk soros ellenfelünkhöz, amely az információnk alapján erősödött. A fejekben próbáltam rendet rakni és fegyelmet kértem. Az első félidőben sokkal nagyobb rend volt a csapaton belül, mint az elmúlt három mérkőzésen! Küzdős, hajtós ellenfelünkkel felvettük a versenyt, sőt a játékunk alapján felénk billent a mérleg nyelve. Meg is lett az eredménye a félidő vége előtt, mikor egy összjáték után a szélsőnket csúnyán elkaszálták. Villant a sárga, ami a második volt a hazai játékosnak, és jött a piros, szerintem jogosan. A szabadrúgást a pipába értékesítettük védhetetlenül. A szünetben megbeszéltük a hibákat és a megoldást is megkerestük, ami a második félidőben tapasztalható is volt. Az egész csapat jó teljesítményt nyújtott és robogtunk az első és megérdemelt győzelmünk felé. Ugyan nagyon az út elején tartunk, de a siker lökést adhat a srácoknak.


Hont-Borsosberény 6-5 (4-1)

Vezette: Szemesi Zs (Babcsán Zs.)

Hont: Dobiásik – Ruzsa (Vasas, 70.), Garazsi D., Makrai, Bander – Lakatos (Tóth G., 52.), Vig, Pál L., Dombai (Tamás G., 65.) – Pásztor, Brinyiczki. Edző: Garazsi József.

Borsosberény: Molnár M. (Garai, 46.) – Oláh J., Kovács P., Virág, Buda (Oláh P., 50.) – Horváth M., Hugyecz, Viczena (Ottrok, 32.), Oláh J. – Majer, Muszka. Játékos-edző: Viczena Csaba.

Sárga lap: Dombai, ill. Horváth M.

Gól: Bander (10.), Pál L. (15.), Dombai (34.), Brinyiczki (39., 47.), Pásztor (58), ill. Zilahy (36., 67., 90.), Ottrok (59.), Muszta (61.)

Jók: Brinyiczki, Vig, ill. Zilahy

Garazsi József: – Ezen a meccsen játszottunk eddig a legjobban a szezonban, mind a hat gólunk akcióból született. Gyönyörű találatokat értünk és végig vezettünk, de a végét elrontottuk. Már három-nullra vezettünk, amikor kaptunk egy malacgólt harminc méterről, aztán gyorsan rúgtunk még egyet még az első félidőben. A játékvezető nagyon érdekes módon vetett véget ennek a játékrésznek, emberünk vezette a labdát, kapura lőtte, majd amikor a gólba tartó laszti, ami ki is kötött a hálóban, szállt a levegőben, lefújta a félidőt… Mindenki állt, és nem tudták, megadta-e a gólt… Ilyen nincs a mesében sem! Aztán már négy-egyre mentünk, amikor volt még hátra huszonöt perc. Ezt követően előbb egy szabadrúgásból, majd egy nevetséges tizenegyesből szépítettek a vendégek, aztán még egy időn túli jól eltalált lövéssel kialakult a végeredmény. Nagyon hálátlanok a nézőink, még hat-egynél is szidták a mieinket, de ilyen meccsen minden cserének játszania kell, ez nem profi szint!

Viczena Csaba:Sajnos még mindig ott tartunk, hogy adunk az ellenfélnek két-három gól előnyt, így sajnos ma nem sikerült pontot szerezni a Hont otthonában. Az ellenfélnek gratulálok, de talán nem kell ennyire durván játszani, mert egyszer visszarúg majd. Visszatérve a csapatomra, gratulálok nekik, mert idegenben négy-egyes hátrányból, hat-ötre feljönni nagy dolog. Mi tesszük tovább a dolgunkat, ezeket a vereségéket nekem kell vállalnom, mert egy teljesen új rendszert próbálunk, és ehhez idő kell. De kitartunk! Küzdeni akarásban magasan vezetnénk a tabellát, ha lenne ilyen. Gratulálók külön Zilahy Feri játékosomnak a három gólhoz. Azt hiszem, nem túlzok ha azt mondom, két gólt is negyven méteröl rúgott, ami nagyon jó teljesítmény!

A bajnokság aktuális állása:

error: Content is protected !!