,,A várt felett sikerült teljesítenünk”

A romhányi Rotemo Teremtorna 2019/2020-as idényében végső elsőséget szerző Hó SC csapatvezetője, Németh Dávid szerinte együttese folyamatos jó teljesítményt hozva húzta be a sikert.

A Hó SC fedőnevű alakulat végső elsőségével fejeződött be a 2019/2020-as szezon a romhányi Rotemo Teremtornán. Az esemény alatt összességében hat győzelmet és két vereséget elkönyvelő társaság aranyérme kapcsán Németh Dávid csapatvezetőt kérdeztük.

– Milyen célokkal kezdték meg a sorozatot?

– Köszönöm a megkeresést és a csapatnak a jó szereplést – kezdte Németh Dávid. A dobogós hely volt az, amit kitűztünk magunk elé, de titokban én bíztam abban, hogy sikerül majd megszerezni az első helyet. Úgy gondolom, a várt felett sikerült teljesítenünk és kihoztuk ebből a tornából a maximumot.

– Hogy látja a bajnokság egészét saját szemszögükből?

– Teljes létszámmal tudtunk nekivágni ennek a tornának, aztán, ahogy elkezdődtek a nagypályás felkészülések, ez a létszám visszaesett, és volt, hogy csak egy cserével ékeskedtünk, nem egyszer volt, hogy edzésről kellett eljönnünk. A létszám ingadozásával ellentétben, szerintem sikerült folyamatos jó szereplést nyújtanunk, bár egy meglepetésmeccset okoztunk azzal, hogy kikaptunk az Esti Mesétől, de erre szükségünk volt, hogy egy kicsit észbe kapjunk és összeszedjük magunkat, viszont be kell valljam, jobbak is voltak. A többi mérkőzést szerencsére hozni tudtuk.

– Meglátása szerint minek tulajdonítható, hogy összejött az aranyérem?

Szerintem nagymértékben köszönhető annak, hogy ez egy baráti társaság, ismerjük egymást, sokakkal régóta focizunk együtt, magának a csapathangulatnak, és persze fontos az is, hogy keveset veszekszünk egymással, ez egy pluszt ad.

– Mi a véleménye a tornáról?

– Ez az esemény már nem gyerekcipőben jár. Többéves múltra tekinthet vissza, ennek szinte már hagyománya van Romhányban. Ezúttal kevesebb csapat indult a megszokotthoz képest, de ettől függetlenül a szervezés profinak mondható. Most az első három csapatnak volt rájátszás meccse, ami eddig ezen a tornán nem volt megszokott, ezek a találkozók színvonalas csatákat takartak. A mezőny változatos volt, akadtak erős és kevésbé acélos csapatok, de ennek ellenére mindenkivel jó meccset játszottunk. Szeretném megköszönni Seres Istvánnak a kupa színvonalas lebonyolítását.

– Mit lehet tudni a társaság nevéről?

– Többet mond, mint amit valójában takar. Igazából a Facebook-on beszéltük a csoportunkban, hogy milyen néven induljunk, több lehetőség is felmerült, de ez a variáció kapta a legtöbb voksot.

– A balassagyarmati teremkupa másodosztályában megszerzett első hely után újabb bajnokságot húzott be. Mit jelent az ön számára a kispályás foci?

– Nagy örömmel tölt el, hogy ilyen rövid időn belül két aranyérmet is szerezhettem, és ami még ráadás, hogy két év súlyos sérülést követően sikerült kétszer is a dobogó legfelső fokára állni. A kispályás foci is a szívemhez van nőve, azért szeretem, mert amikor holtidőszak van a bajnokságban, nem állunk meg, és tovább mozgunk ebben a cirka két hónapban. Teljesen más, mint a nagypályás futball, mert rövidebb idő alatt, gyorsabban kell jó döntést hozni, és számomra ennek ez a szépsége.

– A következő kiírásban ismét hasonló szereplésben bízva indulnak neki a küzdelmeknek?

– Tervezünk nekivágni, mert mi már törzsindulói vagyunk ennek a tornának. Bízom abban, a jó isten megsegít, és sikerül megint egy ilyen jó eredményt elérnünk.

– Ez a siker azt jelenti, a Hó SC-vel is találkozhatunk majd a VI. Nógrádifutball-ReklámPress Kispályás Szuperkupa selejtezőjén.

– Nagyon örülünk annak, hogy ezáltal meghívást kaptunk erre a rangos Nógrád megyei teremtornára, amiben nagyon reménykedem, hogy nem fognak összesorsolni a Coimbras-sal, mert a két csapat nagyjából ugyanazokból az emberekből áll. Ott találkozunk.

error: Content is protected !!