,,A nevet volt a legnehezebb összehozni”

Gabi

A XXXIV. balassagyarmati téli teremtorna első osztályában végső elsőségig jutó Selecao csapatvezetője, Szenográdi Péter szerint bár, a legfontosabb az volt, hogy jól érezzék magukat társaival, az eredmény sem számított másodlagosnak.

A közelmúltban lepergett a XXXIV. évad a balassagyarmati téli teremlabdarúgó tornán. Az első osztály küzdelmei a Selecao végső sikerével fejeződtek be, mely alakulat az esemény során a rendes játékidőben csupán egyszer, a már tét nélküli utolsó körben kapott ki. A társaság csapatvezetőjét, Szenográdi Pétert együttese aranyérme kapcsán kérdeztük.

– Milyen törekvéseket fogalmaztak meg a tornát megelőzően?

– A fő célunk az volt, hogy jól érezzük magunkat a pályán, és úgy focizzunk, hogy a kilátogató közönség ne unatkozzon a meccseinken – kezdte Szenográdi Péter. A sérülésekre is figyelnünk kellett, mert sokan már csak összedrótozva tudják vállalni a játékot. Legutolsó sorban az eredményt lehet említeni, mivel hiába a poénkodás a meccsek előtt, amikor pályára léptünk, természetesen mindannyian nyerni szeretettünk volna. Ilyen emberek alkotják a csapatot.

– Minek lehetett köszönhető a végső elsőség?

– Sorolhatnánk, hogy hogyan építs egy sikeres csapatot, például vegyél egy jó kapust stb. Szerintem esetünkben az volt a kulcs, hogy nálunk mindenki egytől-egyig olyan, ha pályára lép, mindent megtesz a sikerért. Tiszteltünk minden ellenfelet, de próbáltunk csak magunkkal foglalkozni, és nem számolgatni.

– Mi a véleménye a küzdelemsorozat egészéről?

– Amelyik torna harmincnegyedik alkalommal kerül megrendezésre, az szerintem már nem csak egy sima kupa. Itt már hagyományok vannak, és ha már az, akkor azt tisztelni kell, mind a városnak, a csapatoknak és a szervezőknek. Körülbelül a tornák történetének felénél kapcsolódtam be a küzdelmekbe, és azóta folyamatosan tagja vagyok különféle gárdáknak. Két csapatot (Hiénák, Selecao) Nándori Roland barátommal mi szerveztünk és hoztunk létre, szóval számunkra ez már több, mint csak egy foci.

– Honnan ered a csapat neve és mit lehet tudni a társaság összetételéről?

– Akármilyen hihetetlen, de a nevet volt a legnehezebb összehozni. A végére a Selecao jött ki a dologból. Számomra furcsa, hogy sokan nem tudják, mit is jelent a név. Biztos vagyok benne, hogy ez miatt sokan rá is kerestek az interneten, de aki még mindig nem tudná, akkor annak elmondom, hogy a brazil válogatottat nevezik így. Azt lehet látni, hogy nem vagyunk brazilok, de tudni kell még rólunk, hogy régebben mindenki focizott már mindenkivel, és így a csapatot volt a legkönnyebb összehozni.

– Jó kispályás szezont zárt, hiszen az Old Boys kategóriában a Black Kacúr együttesével ért révbe, amolyan bónuszként pedig a Rimóci Profi Kupán gólkirályként segítette a tornagyőztes gárdát. Milyen jelentőséget tulajdonít a labdarúgás ezen fajtájának?

– Számomra a kispálya olyan, mint másnak a járás. Ez a stílus sokat jelent nekem, és ha hívnak valahova ezzel kapcsolatban, akkor nehezen tudok nemet mondani. Kisgyerekként nem voltak műfüves pályák, sem akadémiák, mi az utcán vagy salakos és bitumenes kispályán fociztunk sötétedésig. Így tanultuk meg azt, amit ezen a szinten tudunk. Az, hogy sikerült megnyerni három teremtornát, a csapattársaimnak köszönhetem, én csak jókor voltam jó helyen.

– A következő kiírásban irány a címvédés?

– Ezen még nem gondolkodtunk. Szerintem senki felfogása nem fog változni az ideihez képest.

-Az aranyérmüknek köszönhetően már a döntőben csatlakozhatnak majd a VI. Nógrádifutball-ReklámPress Kispályás Szuperkupa mezőnyéhez. Mit gondol erről?

– Először is, köszönjük a meghívást. Csapatunkból szinte már mindenki részt vett különféle társasággal ezen a tornán, hogy együtt mire leszünk képesek, majd kiderül.

Next Post

Videós összefoglaló a salgótarjáni téli teremtorna Amatőr döntőjéről

Így húzta be a finálét az MTSE-n felülkerekedő SZÉF AFC. Korábban már hírt adtunk róla, miszerint a SZÉF AFC együttese hat-kettes arányban győzte le a címvédő MTSE-t a salgótarjáni téli teremlabdarúgó bajnokság Amatőr mezőnyének fináléjában. Toldi indította a gólok sorát, majd Palaticzky és ifj. Forgó révén hárommal húzott el az […]
error: Content is protected !!