Főszervezői értékelés a bátonyterenyei téli teremtornáról

Tarjáni László szerint több szempontból is az eddigi legnehezebb lefolyású, ámbár ismét remekül sikerült rendezvényen van túl.

Mint arról már beszámoltunk, az előző hétvégén véget ért a bátonyterenyei téli teremtorna hetedik kiírása. A nagyjából három hónapon át tartó, az abszolút mezőny mellett öregfiúk és általános iskolás küzdelemsorozatot is felvonultató esemény tapasztalatai kapcsán az esemény főszervezője, Tarjáni László foglalta össze gondolatait.

Tarjáni László: – Először is, köszönöm a lehetőséget! Ismét eltelt egy év, megint túl vagyunk egy bajnoki évadon itt Bátonyterenyén. Megmondom őszintén, szervezőként talán ez volt a legnehezebb esztendő. Sok támadást kaptunk szervezőtársaimmal, és úgy érzem, talán néha kicsit igazságtalanul. Az eredményhirdetésnél elmondtam, bármennyire is szeretnénk, mindenkinek nem tudunk megfelelni. Talán most is a játékvezetőkkel volt a legnagyobb problémája a csapatoknak. Én tényleg próbáltam mindig a legjobb megoldást megtalálni. Teret adtunk helyi játékvezetőknek, nógrádi bíróknak, és amikor lehetőségünk volt, Heves megyei sípmesterekkel próbáltuk orvosolni a problémát. Már viccelődtem is a tornát lezáró ceremónián, legközelebb talán a Holdról hozok játékvezetőket, hátha az megfelel majd a résztvevőknek.

De szerintem a játékosokkal is van probléma! Sajnos elfelejtik, hogy ez egy tömegsport rendezvény, és itt mindenkinek meg kell maradnia sportembernek! A labdarúgást, játékost, játékvezetőt, közönséget, szervezőt tisztelő személynek kell lenni! Viszont úgy érzem, azért a sok probléma ellenére tíz emberből kilenc elégedetten távozott sportcsarnokunkból. Sokszor elmondtam, mi megfeszített munkát végzünk három hónapon keresztül, hogy mindenki kedvére tegyünk és elégedettek legyenek az emberek. Azt gondolom, az idei év fő mottója az lehet, hogy nagyon sok kiváló futballista, rengeteg jó csapat, fantasztikus közönség volt. Ezek vagyunk mi, Nógrád megye legszínvonalasabb bajnoksága!

Természetesen, ez nem jöhetett volna létre támogatók nélkül. Nagyon szeretném megköszönni Bátonyterenye Város Önkormányzatának a segítségét, mely szervezet ötszázezer forinttal támogatta rendezvényünket. Szeretném megköszönni az M-Wood Kft.-nek, itt is elsősorban Macsó Kornél vállalkozó úrnak, aki labdákkal állt tornánk mellé. Szeretném megköszönni nagyon jó barátomnak, Baranyi Gábornak és a Nógrádifutball.hu-nak, mely weboldal hétről-hétre mindig beszámolt az érdeklődőknek az eseményekről. Továbbá szeretném megköszönni a Concrete Médiának is a tudósításokat. Végezetül annyit mondanék, ez volt a hetedik bajnokságunk, most úgy érzem, pihennem kell, de ha úgy fog alakulni a csillagok állása, talán még újra nekivágok. Meglátjuk, mit hoz az élet a jövőben.

A VII. Téli Teremlabdarúgó bajnokság végeredményei és különdíjasai:

Felsőház: 1. Lucky Strike, 2. Bakos Vill, 3. Elán

Gólkirály: Tarlósi Patrik (Next Therm)

Legjobb mezőnyjátékos: Domán Richárd (Bakos Vill)

Legjobb kapus: Oláh Tibor (Lucky Strike)

Legtehetségesebb fiatal: Kecskés Levente (Elán)

Álomcsapat: Oláh Tibor (Lucky Strike) – Nánási József (Bakos Vill), Gazdag Dávid (Elán), Sárközi Tamás (Lucky Strike), Domán Richárd (Bakos Vill), Tarlósi Patrik (Next Therm).

Alsóház: 1. Határ(SE)t, 2. Egynullaegy 3. Fűtőber

Gólkirály: Bognár Gergő (Határ(SE)t)

Legsportszerűbb csapat: Bátony Metáll

Öregfiúk: 1. MTSE, 2. NBSC 3. SKSE

Gólkirály: Kiska János (SKSE)

Legjobb mezőnyjátékos: Forgó Péter (NBSC)

Legjobb kapus: Szilágyi Gábor (MTSE)

Általános iskolások: 1. II. János Pál Általános Iskola, 2. Bartók Béla Általános Iskola, 3. Mátraterenye Móra Ferenc Általános Iskola.

Gólkirály: Filkor Benjamin (II. János Pál Általános Iskola)

error: Content is protected !!